R.I.P. Extrém takarítás
Mi ott vagyunk a legmostohább körülmények között is!
Elhunytak utáni takarítás
Az elhalálozás helyszínére felvonulva felmérjük a helyszínt és a munkálatokat, 
megtervezzük a munkafolyamatot, majd ezután nekilátunk a munkának.
 
Először azzal a helyiséggel kezdünk, ahol a haláleset történt, 
hogy minél előbb kipakolásra kerüljenek azok a dolgok, tárgyak, amik a szagokat terjesztik és ontják magukból. 
Gondolok itt az ágyra, amin az elhunyt feküdt, az ágyneműre vagy a szőnyegre 
melyek akár több napig vagy hétig szívták be a testnedveket. 

Miután azzal a helyiséggel végeztünk, azonnal megkezdjük a teljes takarítást, fertőtlenítést: 
ajtók, ablakok, padozat, ablakszárny, ajtókeret. Miután mindezzel megvagyunk, utána jön a többi helyiség, 
következő szoba - ha van - fürdő, wc, folyosó, konyha, 
minden helyiség teljes fertőtlenítése, takarítása, illetve lomtalanítása. 

Ha a hozzátartozók úgy kérik, csak a négy fal marad! 
Természetesen, ha nem szeretnének mindent kidobni, a bent maradt tárgyak: 
szekrény, hűtő, gáztűzhely is teljes fertőtlenítésen esnek át. 
Lomtalanításnál minden esetben fekete fólia zsákot használunk, 
hogy a kíváncsi tekintetektől megóvjuk a megrendelőt és ne lássák, mik vannak a zsákban. 

Teljes diszkrécióval történik a kipakolás az autóba. 
Elhunytak utáni takarítás
Tetemek, ürülék elszállítása
Egyéb extrém takarítás
A szakszerűség és a gyorsaság garantált!
Gyors korrekt ügyintézés.

A nap 24 órájában állunk rendelkezésére.

BÁRHOL - BÁRMIT - BÁRMIKOR
Minden jog fenntartva - 2018 - rip-extremtakaritas.hu 

Adatvédelem

Pr cikkek

A weboldalt készítette és üzemelteti a vendeg.com